Alapfokú iskolai végzettség nélkül nem adnak a jövőben jogosítványt

2010. szeptember 07., kedd
Alapfokú iskolai végzettség nélkül nem adnak a jövőben jogosítványt Nyomtatás E-mail
Hírek - Friss
2010. július 01. csütörtök, 08:25
5.0/5 (1 szavazat)
Mostantól csak az vehet részt gépjárművezetői tanfolyamon, illetve tehet vizsgát, aki igazolja az alapfokú iskolai végzettségét. Az új kormányrendelet úgy fogalmaz, hogy a jogosítvány megszerzésére irányuló járművezetői tanfolyamra az vehető fel, valamint elméleti vizsgát az tehet, aki a közoktatásról szóló törvény szerinti alapfokú iskolai végzettséget megszerezte.
 
Az alapfokú iskolai végzettség megszerzését a közúti járművezetők és a közúti közlekedési szakemberek képzéséről és vizsgáztatásáról szóló miniszteri rendeletben meghatározott módon kell igazolni. A 2005-ös rendelet azonban csak az írni-olvasni tudáshoz köti a jogosítvány megszerzését, és nem szól annak az igazolásáról.

A rendelet egyúttal - jövő év január 1-jei hatállyal - kiveszi a magyar jogrendszerből a kormánynak azt az áprilisi rendeletét, amely a közúti közlekedési szakemberek képzésére, vizsgáztatására határozott meg szabályokat. Ebbe a körbe tartoznak a szakoktatók és vizsgabiztosok.

[Forrás: Telepress Hírügynökség]

 
Suli-Soft-Design - honlapok összeállítása és akadálymentesítése, bannerek és iskolai ügyviteli programok készítése, informatikai oktatás és tanácsadás

Be-és kijelentkezés



Hírlevél feliratkozás


Iratkozzon fel teljesen ingyenes hírlevelünkre
és heti friss hírekkel
és friss cégkatalógus bejegyzésekkel
szolgálunk Önnek.


Név és cím:

E-mail cím:

.infó

Web:
hevesmegyeportal.info

E-mail:
info@hevesmegyeportal.info

Telefon:
06-20 / 550-2431.

Internetes hirdetési
felületek értékesítése,
weboldal üzemeltetés.

Eszközök

Keresés az oldalon

Valutaváltó

Orvoskereső