Elfogytak a tartalékok: Felszámolási rekord 2010 első félévében!

2010. szeptember 09., csütörtök
Elfogytak a tartalékok: Felszámolási rekord 2010 első félévében! Nyomtatás E-mail
Hírek - Friss
2010. július 03. szombat, 08:42
2.0/5 (1 szavazat)
Az első félévben rekord szintre, 8 ezer 877-re emelkedett a fizetésképtelenség miatt bedőlt cégek száma, így az év első felében 15 százalékkal több cég felszámolását tették közzé, mint egy évvel korábban - közölte az Opten céginformációs szolgáltató pénteken. Júniusban 1 ezer 682 felszámolási eljárás indult, ami 14-gyel marad el a mindenkori negatív, idén márciusi rekordtól, és 40 százalékkal több mint egy évvel korábban. Az Opten szerint a cégstatisztika nem igazolja a magyar gazdaság növekedésével kapcsolatos, utóbbi időben tapasztalható optimizmust.

A közlemény idézi Csorbai Hajnalkát, az Opten stratégiai igazgatóját, aki kifejtette: "mindig hangsúlyoztuk, hogy a cégek számára a válság nem akkor ér véget, amikor növekedésbe fordul a bruttó hazai termék (GDP), mert az utóbbi időszakban megrendült likviditású vállalkozások ebből már nem tudják kivenni a részüket".
Az Opten szerint azok a vállalkozások, amelyek 2008-ig kedvező feltételek között részben hitelből növekedtek, zömmel felélték tartalékaikat, mert a csökkenő megrendelés-állomány mellett az adósság törlesztése is gondot okozott nekik. Erre kényszerű elbocsátásokkal és a kapacitások leépítésével reagáltak a megszorult társaságok, amelyek így most nem tudják kivenni a részesedésüket a növekedésből.
Az Opten statisztikája szerint júniusban 1 ezer 107 cég bezárásáról döntöttek a tulajdonosok saját elhatározásból, ami 10 százalékkal kisebb az egy évvel korábbinál. A félév egészében azonban más a helyzet, a 7 ezer 265 végelszámolás 8,5 százalékos növekedés 2009 azonos időszakához képest.

[Forrás: Telepress Hírügynökség]

 
Suli-Soft-Design - honlapok összeállítása és akadálymentesítése, bannerek és iskolai ügyviteli programok készítése, informatikai oktatás és tanácsadás

Be-és kijelentkezés



Hírlevél feliratkozás


Iratkozzon fel teljesen ingyenes hírlevelünkre
és heti friss hírekkel
és friss cégkatalógus bejegyzésekkel
szolgálunk Önnek.


Név és cím:

E-mail cím:

.infó

Web:
hevesmegyeportal.info

E-mail:
info@hevesmegyeportal.info

Telefon:
06-20 / 550-2431.

Internetes hirdetési
felületek értékesítése,
weboldal üzemeltetés.

Eszközök

Keresés az oldalon

Valutaváltó

Orvoskereső